A nyári ember

Elérkezett a nyári napforduló, mellyel új, impulzív energiákat kapunk. Nyáron minden kiterjed, árad, és mi magunk is ilyenkor mozgékonyabbak vagyunk. nem véletlenül megyünk inkább nyáron utazni, és nem télen. Attól függően milyen típusú emberek vagyunk, eltérően éljük meg ezt az időszakot.

A kínaiak szerint minden ember besorolható 5 alaptípusba, mely sokban meghatározza a gondolkodását, érzelmi megnyilvánulásait, és így az élethelyzeteit is. Ha tudod melyik típus vagy, akkor könnyebben tudsz alkalmazkodni a változásokhoz, és nem ér olyan váratlanul egy egy probléma.
Erről már olvashattál a tavaszi ember cikkemben. Azonban az ismétlés kedvéért nézzük meg még egyszer, hogyan tudod kiszámolni, melyik típusba tartozol.

Nézzük akkor honnan tudod meg melyik típusba tartozol? Az öt típus Tavasz, Nyár, Ősz, Tél, Indián nyár (rossz nyelvek szerint, ez a vénasszonyok nyara). Az azonosítást a születési dátumodból tudod kiszámolni. Ha összeadod a számjegyeket egyesével, akkor egy jegyet kapva be tudod azonosítani a megfelelő típust. A Nyári típusú emberek a 9-es számmal rendelkezőek.

Például: 1964+04+03=27=9

 

 

Ez a kínai öt elem törvénye szerint a Tűz elemhez, és a nyár évszakához tartozik. A kiterjedés, kiteljesedés, a mozgás, gyümölcsök beérésének időszaka ez. Tehát az ilyen ember nagy lánggal ég, mindent gyorsan, egyszerre csinál. Mintha ott lenne mindenhol. Az ilyen embert a szíve mozgatja, ezért nyitott, melegszívű, vidám, és sebezhető.

 

 

Árnyoldala

Hajlamos a csúcsélményeket kergetni, ezért könnyen kiég, és bizony gyakran túl is vállalja magát. Mivel az élet napos oldalán igyekszik tartózkodni, ezért nehezen látja meg az élet árnyékosabb felét. Mértéktelenné, és közlékennyé válhat.

Szervek

A hozzá tartozó szervek a Vékonybél, és a Szív, A Hármasmelegítő, és a Keringés tartozik. Tehát ezek az emberek ezen a területen érzékenyebbek. Ha arra gondolsz milyen életvidám, és melegszívű az ilyen ember, akkor az analógia már is felfedezhető.

Érzelmi háttere:

Amikor úgy érzed nem tudod ki vagy, és mit akarsz csinálni, akkor ez a szív energiáját csökkenti.
Amikor magadat szidod, hogy már megint elrontottál valamit, és nem tudsz magadnak megbocsátani, akkor ez a negatív gondolat ott kering, és ez a keringés meridián energiáját nehezíti meg. Amikor úgy érzed nem vagy egyensúlyba, az kihat a Hármas melegítő meridiánra, mely a légzésre, az anyagcserére is hatással van. Ha úgy érzed nem azt csinálod, amit szeretnél, és egyébként nehezen döntesz, akkor a vékonybél energiája csökken.

Néhány példa a testi tünetekre:

Szív energiazavara okozhat                    

  • Szív panaszokat
  • Reumás gyulladást a felső végtagon
  • Menstruációs rendellenességeket
  • stb.

A Vékonybél energiazavara okozhat

  • Fájdalmak, gyulladások a felső végtagokon, vállon
  • Külső és belső fül gyulladásai
  • Alsó hát fájdalmai
  • Vékonybél rendellenességei
  • stb.

Hármas melegítő meridián zavara okozhat:

  • Nyak és mellkasi fájdalmak
  • Fejfájás, migrén
  • Szembetegségek
  • Szájnyálkahártya, fogíny betegségek, fogfájás
  • Fültőmirigy gyulladás
  • Fülbetegségek
  • stb.


Keringés és szex meridián zavara okozhat:

  • Lelki zavarokat
  • Nyelőcső, gyomor, nyombél betegségei
  • Száj, orr, garat felső légutak betegségei
  • Magas vérnyomás
  • Álmatlanság
  • stb.


Ha szeretnél ezen változtatni, akkor fontos, hogy az érzelmi problémákat csökkentsd, mert akkor ezek a szervek is erősebbek lesznek. Nézzünk akkor erre néhány gyakorlatot, mely segít, hogy a haragot feldolgozd:

GYAKORLATOK

1. Nevetés

Tudom ez most egyszerű így leírva, de talán nincs okod épp a nevetésre. Tehát olyan helyzeteket kell keresned, melyek vidámmá tesznek. Javaslom, hogy tölts el időt kis gyerekekkel.

2. Pánik oldása

- Földeld magad: Karok a lábad mellett, és az ujjaidat nyújtsd ki.
- Belégzéskor emeld fel a karodat a fejed fölé, úgy hogy az ujjaid összeérjenek.
- Kilégzéskor a „haaa“ hangot add ki, és vidd le a kezedet a fejtetőhöz összesimuló tenyérrel (mintha imádkoznál), és maradj így a belégzés alatt.
- Kilégzéskor vidd a kezedet tovább a homlokodhoz a „haaa“ hang kíséretében, és tartsd ott a belégzés alatt.
- Kilégzéskor vidd tovább a kezedet a szívedhez a „haaa“ hang kimondása közben, és tartsd ott a belégzés alatt.
- Kilégzéskor vidd tovább a kezed egyenes tenyérrel a combok mellé a „haaa“ hang kíséretében, és maradj így a belégzés alatt.
- Kilégzéskor a „haaa“ hang kíséretében nyitott tenyered vidd lefelé, hajolj előre, és engedd a karod előre lógni, és maradj így a belégzés alatt.
- Fújd ki a levegőt a „haaa“ hang kíséretében.

Ezután térj vissza az induló helyzetbe.

3. Ételek

A tűz elem energiáját erősítik az alábbi ételek:

  • kecske, bárány, rák
  • gomba
  • paradicsom
  • sárgabarack
  • stb.

Ha szeretnéd ezt az energiát gyorsabban behozni az életedbe és ezzel a változást elősegíteni akkor hordj piros, és narancs színű ruhákat, mely elősegíti a nyár energiáját.

Hozzászólások

Szia Andi!

Hmmmm, ez a nagy láng nagyon igaz :-) A többi dologról eddíg még nem is olvastam. Köszi, hogy megírtad: Kriszti :-)

Hozzászólás

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd><h3> <h4> <p> <br> <table> <tr> <th> <td> <img>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.