A tűz
Ez egy saját novellám, remélem neked is tetszeni fog.
Hargitai Andrea: A TűzMegírtam a cikket az újságnak, már ki is adták. Az utolsó, a tűz azonban hiányzik. A szerkesztőm biztat, írjam meg azt is mihamarabb, hiszen nagy sikere volt az előzőeknek. Ülök a nappali szobámban, este van, és hűvösödik. Begyújtok a kandallóba, és magam elé veszem a papírt, hogy írjak. Nézem a lángokat, a tűzet. Milyen is lehet tűznek lenni?
Végig sem érek a gondolattal, amint érzem a forróságot. Ismerős érzés, hisz lávaként már tapasztaltam, mégis ez most valahogy más. Mintha levegő lennék, de mégsem. Érzem a lobogást, a feszítést magamban. Megpillantok egy papírdarabot a hátamon, és nyomban belekapok. Végigsercen, füst száll fel, és már nincs többé. Ekkor körülnézek nagyobb falat után. Alattam észreveszem a fadarabokat. Érzem, hogy a fa kérge ellenáll, bár belül már izzik. Na jó, majd megmutatom, hogy én vagyok az erősebb. Lobogok kitartóan, és érzem, hogy akarata egyre gyengébb lesz. Megtörik, és a következő pillanatban parázzsá változik.
Most, hogy győztem felette, duzzad bennem az energia. Szeretnék pusztítani. Fölnézve látom a kandallórácsát. Megpróbálom elérni a lángjaimmal, egy kis részét sikerül. A fém ellenáll, erre bedühödök. Végre kissé felizzik, hideg fehér fényben. Nem adja meg magát, hiába küzdök ellene. Megpihenek rajta, már nem akarok harcolni. Erre ő is megnyugszik. Fénye sárgássá válik, befogad magába. Már nem harcolunk, engedi, hogy melegítsem őt. Egyre lágyabb és lágyabb lesz. Elkezd terjedni, folyékonnyá válik.
Föntről páracseppek hullnak reánk. Egy, két, három csepp. Megérintem őket. Először pezsegni kezdenek, végig futok rajtuk, egy pillanat alatt eggyé válnak velem. Érzem, most már ők is a részeim. A fa, aki most parázs. A fém, mely itt folydogál szabadon, és élvezi, hogy eljut mindenhova. Szabad lett ő is…
Hétfő reggel van. Az újság szerkesztője bemegy az irodába, leül az asztalhoz. Eszébe jutnak a reggeli hírek. Kedvenc írónőjének leégett a háza, megtalálták a holtestet is. Nagyon szomorú, hiszen kedvelték egymást. Az utolsó munkája egy cikksorozat volt a négy elemről. Kirobbanó sikert aratott, kár, hogy nem tudta befejezni.
Eközben a leveleket rendezgeti, miközben a nyitott ablakon befúj a szél. Felkapja az egyik levelet, és az ölébe ejti. Elgondolkodva bontja fel. Egy újságcikk van benne, címe: A Tűz.


Hozzászólások
Hozzászólás